Hangos sikert aratott az Acro Dance SE Karácsonyi Gálaműsora a Tamási Áron Művelődési Központban.

 

 

Az egyesület tizenhatodik éve rendezi meg Tapolcán Karácsonyi Gálaműsorát azzal a céllal, hogy a náluk táncoló gyermekek szülei, hozzátartozói és barátai megnézhessék, mennyit fejlődtek táncosaik, versenyzőik az elmúlt időszakban. A táncosok ezúttal is sokat készültek a fellépésre, ám itt tét nélkül, felszabadultan mutathatták be tudásukat, és nagy  örömmel adhatták elő a színpadon a begyakorolt koreográfiákat. A közönséget Egyed – Cseh Diána felkészítő, edző köszöntötte, majd Dobó Zoltán polgármesternek adta át a szót, aki elmondta, nagy öröm számára, hogy ennyi tehetséges fiatal választja a mozgást és ezáltal az egészséges életmódot.

 

Dobó Zoltán polgármester méltatta az egyesületben folyó alkotómunkát fotó:hg

 

A városvezető, polgármesteri keretéből 350 ezer forintos támogatással járul hozzá, még ebben az évben a sporttáncegyesület zavartalan működéséhez, újabb sikerek eléréséhez. Az akrobatikus rock and roll egy zenés-táncos műfaj, ami nem csak a szakértő szemeket nyűgözi le.

 

Az Acro Dance SE összes formációja megmutatta tehetségét fotó:hg

 

A közönség igazán látványos produkcióknak lehetett szemtanúja, hiszen a műsorban kicsiktől a nagyokig, az Acro Manóktól a kiemelt versenyzőkig, minden tapolcai táncosuk fellépett. Az Acro Dance Sporttánc Egyesület kiemelkedő bajnok formációi is a színpadra  léptek, akik a nemzetközi porondon is megállják a  helyüket. A gálaműsorban láthatták a többszörös országos bajnok, magyar bajnok, Nyugat – Magyarország ranglista győztes, országos ranglista vezető Perfect Ladies contact style kategóriás felnőtt formációt és Nyugat Magyarország bajnokait, a Mission Ladiest dance plus kategóriás formációt.

 

 

Tromlerné Rusz Rita, az Acro Dance SE elnöke elmondta, hogy eredményes évet zártak. Az Acro Dance versenyzői idén is kiváló eredményekkel büszkélkedhetnek. Versenyzőik 2021-ben szinte az egész országot bejárva 4 megyei, 4 nyugat –  magyarországi, 6 országos versenyen, valamint 2 Magyar Bajnokságon, összesen 16 hazai bajnokságon versenyeztek kiváló teljesítménnyel.

 

 

Az egyesület formációi szinte minden versenyen a döntőbe táncolták magukat. A végeredmény pedig, kiemelt táncosaik nyugat – magyarországi  és országos versenyeken összesen pontosan 40-szor állhattak a dobogóra, 15 arany, 11 ezüst és 14 bronzérmet szereztek.

 

 

Ezzel a 40 éremmel a vidéki egyesületek közül ismét az egyik legeredményesebb egyesület lett az Acro Dance SE. Megható pillanata volt az estnek, mikor Tromlerné Rusz Rita elnök egy emlékplakettel köszönte meg Egyed – Cseh Diána 15 éves munkáját.

 

 

A táncosok sem maradtak ajándék nélkül, mindenki névre szóló emléklapot kapott. /hg/

 

Gálaműsorral zárta az évet az Acro Dance

| hírek, sport |