Jámbor Szilvia diatetikus és Gmózer-Fodor Renáta az Egészségfejlesztési Iroda munkatársai voltak a Tapolcai Média vendégei a napokban. A stúdióbeszélgetésen a betegségek, kimelten a  daganatos megbetegedések táplálkozással történő megelőzésének lehetőségeiről is szó esett.

 

 

Milyen ételeket együnk, milyen italokat fogyasszunk, hogy elkerüljön minket a betegség-hangzott el a kérdés, amire Jámbor Szilvia dietetikus igyekezett megválaszolni. – Az étkezésnél arra kell a leginkább figyelni, hogy mindenféle, a szervezet számára szükséges  tápanyagból fogyasszunk nagyjából napi 1800-2000 kilokalória mennyiséget. Szabályként elmondhatjuk, hogy táplálkozásunk tíz napjába férjen bele minden olyan élelmiszer, amely lehetővé teszi, hogy ne alakuljanak ki úgynevezett hiánybetegségek.  Zöldségből, gyümölcsből, gabonafélékből, állati eredetű fehérjékből célszerű naponta fogyasztani, tejből naponta fél liter egy egészséges felnőtt számára megfelelő mennyiség.  Vannak olyan tápanyagok mint például a hüvelyesek, vagy a tojás, amelyeket nem kell, vagy nem célszerű naponta fogyasztani. Fontos fogyasztani ezek mellett olajok magvakat, zsiradékokat és édességet is, azonban ezeknél a megfelelő mennyiség és arány betartására különösen ügyelni kell.   A folyadékbevitelnél a 30 milliliter/testsúlykilogramm érték közelében legyen, nyári napokban, vagy lázas betegség esetén nyilván ennél többre van szüksége egy átlagos szervezetnek. A daganatos betegségek megelőzése elsősorban a mennyiségekkel függ össze, kifejezetten tiltott élelmiszerek nincsenek. Semmire ne mondjuk, hogy rossz étel, inkább csak azt, hogy túlzott mennyiség, rossz konyhatechnikai eljárás, megromlott, vagy nem megfelelő élelmiszerbiztonsági körülmények között tartott élelmiszer. Általánosságban elmondható, hogy sokkal inkább a bevitt mennyiségre és a táplálkozási szempontból jó arányokra kell ügyelni, mint arra, hogy mit eszünk. – Fontos ugyanakkor hozzátenni, hogy a helyes táplálkozás mellett,  a mozgást és a lelki egészséget is szem előtt kell tartani az egészség megőrzése érdekében-hangzott el a témát érintő egyéb hasznos tanácsok mellett a Tapolcai Média stúdiójában. /tl/

 

Tiltott étel nincs, de a mennyiség és az arányok nagyon fontosak

| egészségügy, hírek, szociális szféra |