Egy nagyszerű sportemberre emlékeztek a Csermák József Rendezvénycsarnokban az immár XV. alkalommal megrendezett Magyar Mihály labdarúgó tornával.

 

Magyar Mihály 1963 őszén került Tapolcára, mint hivatásos tiszthelyettes. Szolgálata kezdeti idején különböző parancsnoki beosztásokat látott el, a sporttal állandó kapcsolatban állt. Az alakulat szintű bajnokságokban és versenyeken alegysége, a legendás „Ő” század mindig az élen végzett, sőt legtöbbször a dobogó legmagasabb fokán állhattak katonái. Misi bácsi kezdettől fogva bekapcsolódott a helyőrséget képviselő Honvéd SE (a Mereszjev SE) munkájába, ő lett a labdarúgó csapat intézője.

 

Az emléktornát a Tapolca Honvéd SE nyerte fotó: Csarnok

 

A csapat a megyei I. osztály megnyerése után feljutott az NB III.-ba is. Az 1980-as évek végén alakította meg a Tapolcai Honvéd női labdarúgó csapatot, ahol edzői és szakosztályvezetői feladatokat látott el éveken keresztül – igen eredményesen. Az 1990-es évek elején létre hozta a Honvéd Sportegyesületen belül külön szakosztályként az „Öregfiúk szakosztályát”, ahol a régi, már nyugdíjas kollégákkal együtt különböző sportrendezvényeken vettek részt évekig. A tapolcai sportélet sokat köszönhet Misi bácsinak, amit évről évre egy meghívásos női és öregfiúk labdarúgó emléktornával hálál meg.

 

Falati Milán vehette át a Legjobb Mezőnyjátékosnak járó díjat fotó: Csarnok

 

Az idén 6 csapat fogadta el a meghívást. A nőknél 1. lett a Kinizsi SK Gyenesdiás, 2. Gersekarát SE, 3. helyen végzett a Tapolca Honvéd SE. Legjobb kapus: Bíró Boglárka – Kinizsi SK Gyenesdiás. Legjobb mezőnyjátékos: Nagy Rebeka – Tapolca Honvéd SE. Gólkirálynő: Németh Patrícia – Kinizsi SK Gyenesdiás.

 

Legtöbbször Szőcze Csaba talált a kapuba fotó: Csarnok

 

Az öregfiúk tornáját a Tapolca Honvéd SE nyerte, második lett a Tapolcai Öregfiúk FC, harmadik a Diszel SE. Legjobb kapus: Piller Botond – Diszel SE. Legjobb mezőnyjátékos: Falati Milán – Tapolca Honvéd SE. Gólkirály: Szőcze Csaba – Tapolcai Öregfiúk FC. /hg/

 

Magyar Mihályra emlékeztek

| hírek, sport |