Gyurcsány Ferenc látogatott Tapolcára a mai nap késő délutánján. A Demokratikus Koalíció politikusa az ellenzéki előválasztási kampányra, illetve a jövő évi választásokra készülve, a Fő téren találkozott a választókkal.

 

Gyurcsány Ferenc a figyelem középpontjában

 

Gyurcsányt, ahogy a helyszínen az megítélhető volt, nagyjából összesen 80-100 fős ellenzéki szimpatizáns és helyi fideszes kötődésű szervezett ellentüntető fogadta. Ez utóbbiak transzparensekkel, bekiabálásokkal és radikális rockzenék bejátszásával fejezték ki tiltakozásukat személye és a nevével összeforrt 2006-os események okán. Már a rendezvényt megelőzően sejteni, tudni lehetett, hogy megmozdulást, tüntetést szerveznek Gyurcsány ellen, ezért a rendőrség civil és egyenruhás erői is kivonultak a helyzet súlyának megfelelő arányos létszámmal.

 

 

A tiltakozókat távoltartották a rendőrök, fizikai incidensre nem került sor

 

A helyszínen sok huszonéves és középkorú tüntető is megjelent, ezek egy része irányítottan, táblákat magasba tartva “gyurcsányozott”. Mások -az ellenoldal- a volt miniszterelnökkel szelfizett, sokaknak pedig pedig fogalmuk sem volt, hogy mi zajlik a téren. Egy 14-15 év forma fiatalember miközben fotókat készítettem, azt kérdezte, hogy tudom-e, hogy a fekete pólós emberek miért haragszanak ennyire. A háttérből éppen az elk…tukat és a Gyurcsány takarodj! szlogent skandálta a kórus.

 

Szelfi Gyurcsánnyal

 

Gyurcsány Ferenc egyébként mosollyal az arcán érkezett a helyszínre, azt mondta, hogy “amíg mások kiabálnak, fütyörésznek”, addig  ő és a békés magyar emberek “megpróbálnak majd nyugodtan beszélgetni” , majd úgy folytatta, hogy az ellenzéki előválasztásra és a közelgő országgyűlési választások apropójából szeretne találkozni az emberekkel. Célja, hogy elmondja: ő és a hazai ellenzék egy egész másfajta világot szeretne látni Magyarországon, mint amit a hangoskodók képviselnek, majd  egy közeli fa alatt beszélgetett a híveivel. A helyszínen normális eszmecserére, interjúra azonban nem adódott alkalom, hallani is alig lehetett a Gyurcsány szavait, de legalább a nagyjából félórás tapolcai látogatása ha nem is verbálisan, de fizikai értelemben erőszakmentes volt. /tl/

 

Szimpatizánsokkal, de hangos “gyurcsányozással” is találkozott Gyurcsány Tapolcán

| hírek, politika |