A tapolcai központi buszpályaudvaron és annak környékén zajló építési munkálatok előreláthatólag két-három hét múlva érnek abba a megvalósítási fázisba, hogy a forgalmi rend a terveknek megfelelően végérvényesen megváltozik. Többek között a Deák Ferenc és az Ady utcán is megszűnik a kétirányú forgalom. Erről beszéltek ma a városháza tanácstermében a kivitelező cég képviselői. Az esemény a helyi önkormányzati-, rendőrségi-, mentős- és  tűzoltó szakemberek, vezetők, illetve a médián keresztül az érintett gyalogosok és járművezetők tájékoztatása céljából jött létre.

 

A terv…

 

Fórum rendőrségi, mentős, önkormányzati tűzoltó és média szakemberekkel a forgalmi rend megváltozásával összefüggő teendőkről /fotók:tl/

 

Mátics Zoltán ügyvezető elmondta, hamarosan  kialakul az új “körforgalmi rend”, amely mindenkinek újdonság lesz és ezért a közlekedők részéről nagy odafigyelést kíván. – Jelen pillanatban az Ady utca, a Deák Ferenc utca és a Sümegi út kétirányú forgalmat bonyolít. Ez úgy változik meg, hogy mindhárom utca érintett szakasza egyirányúvá válik. Ezt az egyirányú forgalmat úgy tudjuk biztosítani, hogy az új utat, amely a régi buszváró területen épül meg, egyirányúvá tesszük. Így alakul ki az “egyirányúsított” körforgalom.

 

Az építőipari  kivitelezőtől megtudtuk, hogy számos időszerű munkát csak akkor tud megvalósítani a cég, ha a forgalmi rendet az elkövetkező hetekben az eredeti terveknek megfelelően átalakítja. Amennyiben a forgalmi rend végleges megváltoztatásának kialakul a konkrét időpontja, arról a város oldalán  és a Tapolcai Média elektronikus és nyomtatott felületein egyaránt időben tájékoztatást kap a lakosság. Szemléletes formában, például szimulációs videó megtekintésével is kapnak majd segítséget a közlekedők, de helyszíni rendőrségi jelenléttel (türelmes hozzáállást és nem büntetést ígérnek a rendőrök)  és természetesen gondos kitáblázással igyekeznek úgy tájékoztatatni a közlekedőket, hogy egyértelmű legyen a változás, ne alakulhassanak ki balesetveszélyes szituációk. /tl/

 

Néhány hét és megváltozik Tapolca belvárosának közlekedési rendje

| gazdaság, hírek, közlekedés, önkormányzat |