Szalay Imréné, született Pusztai Mária 1961. június 16-án végzett a Szombathelyi Állami Tanítóképző Intézetben. A mai napon Dobó Zoltán polgármester gratulált az okleveles tanító frissen átvett gyémántokleveléhez, illetve egy csokor virág kíséretében a város elismerésével is kitüntette a nyugdíjas pedagógust.

 

A kitüntetett Szalay Imréné, gyermekei és Dobó Zoltán polgármester társaságában a városházán /fotók:tl/

 

Marika néni Monostorapátiban született 1942. február 17-én. Igazi pedagógus dinasztia az övé, hiszen szülei és testvérei is nyugdíjazásukig a tanári, tanítói pályán találták meg hivatásukat, ahogy gyermekei is ezt a pályát választották. Pusztai Mária tanítói oklevelét 1961-ben, a szombathelyi tanítóképzőben szerezte meg, de már előtte a káptalanfai általános iskolában dolgozott. (Érdekesség, hogy ez az iskola ma Marika néni édesapjának, Pusztai Ferencnek a nevét viseli). Később Marika néni a sümegi Ady Endre Általános Iskolában tanította az alsós diákokat, majd 1969-től a Bárdos Lajos Általános Iskolában folytatta hivatását.

 

Az egyetem és a város elismerése egy kézben… 

 

Ugyanebben az évben kötött házasságot Szalay Imrével, házasságukból három gyermek született. Marika néni Tapolcán az alsó tagozat valamennyi osztályát tanította, de mint körzeti munkaközösség-vezető is tevékenykedett. 1981-től igazgatóhelyettesként irányította az iskola nevelő-oktató munkáját, de mentorként szombathelyi és győri főiskolák végzős tanító-jelöltjeit, hallgatóit is segítette. 1974-ben megérdemelten részesült az Oktatásügy Kiváló Dolgozója elismerésben. Szalay Imrénének a város elismerő oklevele és a jogutód felsőoktatási intézmény által adományozott gyémántdiploma ünnepélyes átadása mellett, egy csokor virággal is megköszönte a több mint negyven éves, de hatvan évvel ezelőtt elkezdődő, méltón, elhivatottan teljesített szakmai életutat Dobó Zoltán polgármester. /Töreky László/

 

 

 

Gyémántoklevelét és a város elismerését egyszerre vehette át Marika néni

| hírek, oktatás, önkormányzat |