Tapolcán is áthalad Magyarország legnagyobb kerékpárversenye, a közel száz éves múltra visszatekintő Tour de Hongrie.

 

A nemzetközi elismerést is kivívó országúti versenysorozat május 12-én indul útjára Siófokról és öt nap alatt, 792 km megtétele után érkezik meg Budapestre.

 

fotó: tourdehongrie.hu

 

Városunkban május 13-án csodálhatjuk meg a kerékpárkaravánt, tájékoztatta lapunkat Puskás Ákos alpolgármester. Elmondta, hogy nagy öröm az itt élőknek, hogy egy ilyen rangos verseny érinti városunkat. Az öt nap eseményeit több hazai és külföldi tv csatorna is élőben közvetíti, így hírét viszi Tapolcának is, hiszen a kommentátorok pár mondatban bemutatják az érintett településeket. A konvoj Hegymagas irányából érkezik, végig halad a Dózsa György úton, majd a Hősök terénél ráfordul a Sümegi útra és hagyja el Tapolcát Sümeg irányába.

 

Az érintett útvonalon fokozott figyelmet kérnek a szervezők

 

Ezen a napon Balatonfüredről indulnak a versenyzők, így városunkba a kora délutáni órákban érkeznek. A pandémia miatt kísérő programok idén nem kerülnek megrendezésre, azonban minden érdeklődőt szívesen várnak, az óvintézkedések maximális betartása mellett. Mivel a kísérőautók és maguk a kerékpárok is nagy sebességgel közlekednek majd, a szervezők kérik, hogy a nézők, csak a kijelölt helyeken tartózkodjanak és legyenek körültekintők illetve az érintett útvonalon parkoló gépjárműveket a tulajdonosok erre a napra máshol parkoltassák. /hg/

 

Nemzetközi kerékpárversenynek lehetünk szemtanúi

| hírek, sport |