Két vereség és egy döntetlen. Ez a mérlege a Tapolca VSE női kézilabda csapatának az utolsó három mérkőzés tükrében. A férfiaknak most sem sikerült győzni.

 

A megyei bajnoki tabella harmadik fokán álló tapolcai alakulat edzője, Antal Edit értékelte a mérkőzéseket: -Hatalmas vereséget mért ránk a Resolute KC Alsóörs a március 14-i fordulóban. Nem mentegetőzünk. Nem ment a játék, több hiányzó játékosunkat nem tudtuk minőségi cserével pótolni, kevesen voltunk, figyelmetlenek voltunk, sok hibával játszottunk, a játékvezetés sem volt korrekt. Megérdemelt vereséget szenvedtünk, de nem olyan arányban, mint azt a végeredmény mutatja (40:19).

 

A pápai csapat ellen sikerült győzni fotó:hg

 

Az Alsóörs utáni edzéseket főként taktikai alapokra helyeztük. Sok gyakorlás a nyitott védekezésre, helyezkedésekre, védekezésre, támadásra. Aztán, március 21-én önbizalommal telve érkeztünk Pápára- bár még a betegeink most sem segíthettek -, s ott megérdemelt, ennyire nem is várt sikerrel végződött a találkozó. Minden bizonnyal sikerült a lányoknak a rossz gondolatokat kisöpörni a fejekből, s elfelejtették az előző forduló ellenfelének nem éppen sportszerű magatartását a mérkőzés végén, mert ezen a Pápa elleni meccsen önbizalomtól duzzadóan játszottak. Már a mérkőzés elején látható volt, hogy ki lesz a győztes ezen a játéknapon. Ellenfelünk görcsösebb volt, mintha őket nyomná valamilyen tét. Ettől a mi önbizalmunk tovább duzzadt, szinte minden megoldásunk sikerült. Ehhez az kellett, hogy kapusunk védéseivel megbabonázta a korábban biztos kezű pápai gólgyárosokat. Sportnyelven szólva: Kivédte a szemüket. Az első félidő végjátékában lányaink csináltak egy 0:8-as szakaszt, ami teljesen megbénította ellenfelünket. A 14:23-as félidőt követve nem álltunk le a biztos vezetés tudatában, mert korábban erről is voltak rossz emlékeink, hanem tovább gyűrtük, mentünk előre. Folyamatosan nőtt a különbség a két csapat között. A csapat legfiatalabbjai (a serdülő csapatban játszó Egri Niki, Antal Dóri, Lovász Zsófi) biztos kézzel értékesítették a lehetőségeiket, bátran, ügyesen és eredményesen játszottak. A felnőtt korú játékosok számíthattak rájuk, felnőttek a felnőttekhez. Természetesen a csapat minden játékosát dicséret illeti az alázatos, fegyelmezett, koncentrált, gólerős játékért. Kilián DSE Pápa- Tapolca VSE 28: 44 (14:23). – összegzett az edző.

 

fotó:hg

 

A pápai diadal után sajnos újabb vereséget könyvelt el a hazai csapat. Tapolca VSE – Resolute KC Alsóörs 27:41. A TVSE férfi felnőtt kézilabda csapata legutóbbi két mérkőzését is elvesztette a megyei bajnokság alsóházában.

 

fotó:TVSE

 

Elsőként a Simontornyai KK együttesét látták vendégül, az eredmény 29-35 lett, majd a Bakonyerdő Pápától szenvedtek 27-30-s vereséget. /hg/

 

Felemás kézilabda eredmények születtek

| hírek, sport |