Polgármesteri köszöntővel, helytörténeti visszatekintéssel és a város idei kitüntetettjeinek bemutatásával – a járványhelyzet miatt online formában-  emlékezhetett 1966-os várossá válásának idei évfordulójára Tapolca.

 

 

Dobó Zoltán a Tapolcai Média facebook oldalán Tapolca Város Napja alkalmából közzétett ünnepi köszöntőjében arra kérte a város polgárait, hogy bízzanak a jövőben, a járványügyi intézkedések sikerében, ne csüggedjenek, keressék egymás megsegítésének lehetőségeit. A polgármester reményét fejezte ki, hogy jövőre már enyhülhet a járványhelyzet és végre közösségben ünnepelhet a város.

 

Tapolca újbóli várossá válásának történelmi előzményeiről, a várossá válás folyamatáról, a hajdani Tapolca társadalmi, gazdasági viszonyairól, 1966. március 31-e történéseiről, hivatali és sajtó dokumentumok alapján emlékezett vissza a Wass Albert Könyvtár és Múzeum igazgatója. Dr. Décsey Sándor elmondta,  egy korabeli kormányhatározat alapján, 1965-ben kezdődött meg az előkészítése egyes nagy lélekszámú, nagy vonzerővel rendelkező községek várossá szervezésének. Ennek a folyamatnak volt az első eredménye több magyarországi település várossá nyilvánítása. Gödöllő, Szarvas, Szigetvár, Tiszaújváros mellett Tapolca kapott városi rangot 1966-ban.  Az erről szóló 6/1966. számú Net határozat a február 16-i Magyar közlönyben jelent meg. Ezzel Tapolca újra városi rangra emelkedett. Hogy miért újra? Azért, mert korábban már az volt, pontosabban mezőváros. Első írásos említése III. Béla király egyik 1182-1184 között keletkezett oklevelében található….

 

Tapolca város napja hagyományosan a város életében jelentős szerepet betöltő polgárok jutalmazásának, kitüntetésének napja is. 2021-ben, kiemelkedő, több évtizedes szakmai életútja elismeréseként, továbbá önzetlen társadalmi tevékenységei elismeréseként, Orbán Tibor gyémánt-okleveles bányamérnök, a Bakonyi Bauxitbánya nyugalmazott műszaki vezérigazgató-helyettese veheti át a Tapolca Város Díszpolgára címet. Varga Károlyné a Tapolcai Városszépítő Egyesület alelnöke,  Ifjúsági Tagozatának vezetője, a Nőklub elnöke részére, Tapolca város érdekében végzett közösségépítő munkája, Tapolca város kulturális értékeinek megőrzéséért folytatott fáradhatatlan munkája, valamint kiváló szakmai teljesítménye elismeréséül Tapolca Városért kitüntetést vehet át. Szintén Tapolca Városért kitüntetést érdemelt ki a Batsányi Táncegyüttes. Az indoklásban elhangzott, a nagy múltú helyi táncos csoportnak Tapolca város társadalmi kohéziójának erősítése érdekében végzett közösségépítő munkája, kiváló szakmai teljesítményéért jár az elismerést. Busa Andrásné a Csobánc Művelődési Ház művelődés szervezője részére Tapolca-Diszelben a helyi közművelődés szervezése, a közösségi élet alakítása érdekében folytatott odaadó, aktív tevékenysége elismeréséül Tapolcai Közművelődésért kitüntetést adományozott a város önkormányzata. Zentai Csaba Tamás a Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola pedagógusa részére magas színvonalon végzett oktató-nevelő munkája, lelkiismeretes és sokrétű pedagógusi tevékenysége elismeréséül vehet át Tapolcai Nevelésügyért kitüntetést. Rig Lajos országgyűlési képviselő részére a külföldi kapcsolatai révén felajánlott, városunknak, egészségügyi és szociális intézményeknek juttatott – bútorzat, orvostechnikai eszköz és felszerelés – adományok beszerzésében való közreműködéséért, valamint a COVID 19 járvány ideje alatt teljesített önkéntes egészségügyi szolgálata elismeréséül Tapolcai Egészségügyért és Szociális Ellátásért kitüntetést adományozott idén Tapolca város. Döméné Domonkos Bernadett a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal önkormányzati ügyintézője, közbiztonsági referens a hivatalban 25 éven át végzett példaértékű és magas színvonalú szakmai munkája, ügyfélközpontú, elkötelezett, kifogástalan, a városhoz mindig lojális hozzáállású tevékenysége elismeréséül veheti át idén a Tapolcai Közszolgálatért kitüntetést. Illés József a Tapolcai Rendőrkapitányság r. századosa részére Tapolca város kiegyensúlyozott közrendjének és közbiztonságának megteremtése érdekében végzett példaértékű munkája, magas színvonalon végzett empatikus és segítő szakmai tevékenysége elismeréséül Az év tapolcai rendőre kitüntetést adományozott.

 

(A kitüntetettek részletes méltatását a Tapolcai Média facebook oldalán, a Tapolcai Városi Televízióban és a Tapolcai Újság hasábjain tesszük közzé) /tl/

 

Kapcsolódó videók:

1966. március 31-e óta, vagyis pontosan 55 éve nyerte vissza Tapolca városi rangját.

1966. március 31-e óta, vagyis pontosan 55 éve nyerte vissza Tapolca városi rangját. Ennek alkalmából Dobó Zoltán polgármester mond rövid köszöntőt, majd Dr. Décsey Sándor, a Wass Albert Könyvtár és Múzeum igazgatója előadását hallgathatjk meg az 55 évvel ezelőtti eseményekről. A mai naptól kezdve pedig egy-egy kisflmet látnak azokról, akik számára kitünetéseket ítélt oda Tapolca város képviselő-testülete. Ma a városunk új díszpolgárát, Orbán Tibor nyugalmazott bányamérnököt ismerhetik meg.

Közzétette: Tapolcai Média – 2021. március 31., szerda

 

Tapolca Városért kitüntetés

Tapolca Városért kitüntetés a város gazdasági és társadalmi fejlődése, valamint a lakosság érdekében hosszabb időn át végzett kiemelkedő tevékenység, a városban végzett kimagasló tevékenység elismerésére szolgál, de kivételesen adományozható a város érdekében kifejtett eredményes munkásságért mások részére.
Tapolca Városért kitüntetésben részesül Varga Károlyné.

Közzétette: Tapolcai Média – 2021. április 1., csütörtök

 

Tapolca város társadalmi kohéziójának erősítése érdekében végzett közösségépítő munkája, kiváló szakmai teljesítménye elismeréséül TAPOLCA VÁROSÉRT kitüntetést adományoz.

Tapolca város társadalmi kohéziójának erősítése érdekében végzett közösségépítő munkája, kiváló szakmai teljesítménye elismeréséül
TAPOLCA VÁROSÉRT kitüntetésben részesül a Batsányi Táncegyüttes.

Közzétette: Tapolcai Média – 2021. április 2., péntek

 

55 éve lett újra város Tapolca

| hírek, önkormányzat |