Nagyjából másfél hónapig tartó munka eredményeként megszülettek a város 2021-es költségvetésének számai. Az erről szóló dokumentumot az elmúlt hét pénteken vehették kézbe Tapolca önkormányzatának képviselői, akik a  mai napon kérdéseket tehettek fel a költségvetéssel kapcsolatban, illetve módosító indítványokkal élhettek- tudtuk meg Dobó Zoltán polgármestertől.

 

 

– Stabil és biztonsággal végigvihető a város idei költségvetése, ám az a járványidőszak teljes gazdasági és társadalmi következményeit magán viseli. A képviselők módosító indítványokat nem terjesztettek elő, vita nem volt, rövid, konstruktív megbeszélést folytattunk- foglalta röviden össze a megbeszélést követően Dobó Zoltán a nem sajtónyilvános eseményen elhangzottakat.

 

Dr. Iker Viktóri jegyző és Dobó Zoltán polgármester  /fotók: V.B./

 

A költségvetést érintő méltányolható észrevételek figyelembevételét ígérte a különleges jogrend szerint eljáró polgármester. – Bizottsági elnökök és tanácsnokok már több alkalommal kértek és kaptak időpontot, hogy végigbeszéljük a költségvetési terv menetét, részleteit. A körzetet nem nyert képviselők is tehettek fel kérdéseket, akár szóban, akár írásban, de csak érdeklődő kérdéseik voltak, a költségvetési számokat nem vitatták.

 

A képviselők nem vitatták a költségvetés számait, módosító indítvánnyal ezúttal nem éltek

 

Az idei költségvetésről elmondható, hogy nem a nagy beruházásokról, a bővülésről szól, hanem a legfontosabb feladatok ellátását, a működést teszi lehetővé úgy, hogy közben a város intézményrendszere, a város cégei válságköltségvetéssel dolgoznak majd. Ennek ellenére 2021-ben olyan komolyabb nagyságrendű beruházásokat tudunk megvalósítani, mint a diszeli kultúrház-felújítás, a 300 millió forintot is meghaladó belvárosi fenntartható közlekedésfejlesztési projektünk, illetve a szintén folyamatban lévő 500 milliós EFOP pályázatunk idei évre előirányzott része. Ez utóbbi különböző humán szolgáltatások fejlesztését célozza Tapolcán és környékén, idén és az elkövetkező években – mondta el lapunknak Dobó Zoltán. /Töreky László/

 

A város új költségvetéséről tanácskoztak

| gazdaság, hírek, önkormányzat |