Mindenkit óva intett Dr. Huberth János tapolcai háziorvos attól, hogy a jelenleg csökkenést mutató koronavírusos megbetegedési adatokból kiindulva elővigyázatlan legyen. – Ne örüljünk túlságosan azoknak a számadatoknak, amelyek akár egyetlen nap alatt  megsokszorozódhatnak- fogalmazott. A főorvos a vírus elleni vakcina beadása mellett foglalt állást a Tapolcai Média stúdiójában.

 

 

Nyáron még Huberth János is lehetetlennek tartotta, hogy néhány hónapon belül olyan megnyugtató minőségű oltóanyagok állnak majd rendelkezésre, amit az orvos nyugodt szívvel ajánlhat, de szerencsére ez másként történt. A háziorvos szerint a koronavírus járványnak – a mai ismeretek szerint-  kizárólag tömeges oltásokkal lehet gátat szabni. A rendelkezésre álló oltóanyagok pedig megbízhatóak és biztonságosak a legtöbb ember számára. (Természetesen a terhes, vagy szoptató kismamák esetében a legminimálisabb kockázat sem megengedehető, így őket nem oltják.) Az egészségügyi dolgozók oltási sorozata a napokban ért véget, súlyos szövődményt ez idáig egyetlen alkalommal sem tapasztaltak.  – Én a bal vállamba kaptam az oltást és  semmit sem éreztem.  Két kolléganőm pedig arról számolt be, hogy egy kicsit fájt a karjuk, estére nem tudtak ráfeküdni, de másnapra ez a kellemetlenség  is elmúlt esetükben. Kis hőemelkedés, izomfájdalom, lokális bőrpír megjelenhet, de ez egy normál influenza oltásnál is előfordul- hangsúlyozta a tapolcai orvos. A vírusszkeptikusokról annyit mondott Dr Hubert János, hogy azoknak egy intenzív osztály munkáját mutatná meg, ahol jelenleg is elkeserítő küzdelem folyik az emberi életekért. – A 2X2=4 igazságát teljesen felesleges  tagadni, a Covid igenis itt van és áldozatokat szed. Igaz, van akin szinte tünetmentesen átmegy a betegség, van aki csak szaglását, ízérzékelését veszíti, mások viszont nagyon súlyosan megbetegszenek, nem egy esetben belehalnak a vírus okozta betegségbe. Nem bízhatunk vakon abba, hogy az enyhébb tünetek jutnak majd nekünk – érvelt a regisztráció, illetve a védőoltás beadása mellett a főorvos.  Az orvos többek között arra is kitért, hogy milyen anyagokat tartalmaz a vakcina. – Jelenleg több vakcinacsoport van forgalomban. Az egyik a génbázisú, amelyikkel semmilyen vírusrészecskét nem viszünk be a szervezetbe, hiszen ezek esetében egy vírustól független hírvivő anyag indítja meg az antigén termelését. Léteznek az úgynevezett Vektor oltóanyagok, amikor egy vektorba, egy átvivő anyagba oltanak, amely szintén teljesen veszélytelen. A következő csoport a gyengített vírus alapú oltóanyagok típusa, amelyek már okot adhatnak az óvatosságra.  Én azt tanácsolom mindenkinek, hogy ne a google  találataira hagyatkozzon a döntésnél, hanem előtte konzultáljon háziorvosával, aki egész biztosan tud olyan időpontot biztosítani, amikor ez a kérdés megnyugtatóan megbeszélhető….- ajánlotta Dr. Huberth János. (Az interjú teljes kép és hang anyaga a Tapolcaimédia facebook oldalán megtekinthető.) /tl/

 

Kapcsolódó videó:

Dr. Huberth János háziorvos – Az oltás a megoldás a koronavírus járvány megszűntetésére? Kell-e tartanunk a vakcinától?

Dr. Huberth János háziorvos – Az oltás a megoldás a koronavírus járvány megszűntetésére? Kell-e tartanunk a vakcinától?

Közzétette: Tapolcai Média – 2021. január 18., hétfő

 

Nem bízhatunk vakon abban, hogy az enyhébb tünetek jutnak majd nekünk- Dr. Huberth János háziorvos az oltás mellett

| egészségügy, hírek |