A vírushelyzet miatt Tapolcán játssza hazai mérkőzéseit az NB1-ben szereplő Sümegi Röplabda Egyesület felnőtt férfi csapata.

 

Végig kiélezett küzdelem volt fotó: hg

 

A Sümegi Röplabda Egyesület, a Szolnoki Röplabda Klubot látta vendégül a Csermák József Rendezvénycsarnokban. Sokan voltak kíváncsiak a mérkőzésre, mely komoly izgalmakat, fordulatos szetteket hozott. Tamás Zoltán, a Sümegi RE vezetőedzője örömét fejezte ki, hogy a tapolcai csarnokban helyet kaptak és lejátszhatják meccseiket, ugyanakkor elmondta, hogy nincsenek könnyű helyzetben, hiszen Ajkán eddzenek és így tulajdonképpen a hazai mérkőzéseiket is „idegenben” bonyolítják. Csalódott volt a meccs végeredményét tekintve, szerinte nyerhető lett volna az összecsapás, de döntő szituációkban hibáztak.

 

 

Az akarással véleménye szerint nem volt probléma, a játék nem úgy alakult, ahogy azt tervezték. Fiatal csapatról van szó, akiknél sok esetben még hiányzik a rutin, de bízik abban, hogy a fiúk a kilátogató közönség szurkolásának köszönhetően új erőre kapnak, és a lelkesedés kompenzálja az esetleges fizikális hiányosságokat. Mindegyik szettben fej fej mellett haladtak a csapatok, de a végjátékokban a vendég együttes akarata érvényesült.

 

 

A mérkőzés végeredménye 3:1 lett a szolnoki csapat javára, a legeredményesebb játékos Péter Benedek lett 24 ponttal. /hg/

 

Hazai pályán is idegenben

| hírek, sport |