Egy hónapja fejeződött be a Wass Albert Könyvtár és Múzeum gyermekrészlegének felújítása. Ma ünnepélyes keretek között, hivatalosan is átadták rendeltetésének a megújult könyvtári teret. A 24 millió forintból, zömében pályázati forrásból átépült és megszépült  gyermekkönyvtár a korábbinál nagyobb alapterületen kínál a gyermekkönyvtári munkához és foglalkozásokhoz élhetőbb környezetet, használhatóbb helyiségeket, tereket, bútorzatot.

 

Dobó Zoltán polgármester és Dr. Décsey Sándor igazgató a gyermekkönyvtár felújításának körülményeiről és jelentőségéről osztották meg gondolataikat

 

 

Dr. Décsey Sándor igazgató a megjelent könyvtári és hivatali dolgozók, önkormányzati képviselők jelenlétében méltatta a beruházást. –  Egy ország, egy nemzet életében nem lehet olyan nehéz időszak, hogy a kultúrára, a művelődésre, a művészetekre ne áldozzon pénzt. Könyvtárunk megújulása egy olyan nehéz időszakban történt, amikor nem lehettünk nyitva és nem fogadhattunk olvasókat. 2016-ban már készen álltak a tervek, akkor forráshiány miatt meghiúsult a beruházás.  Idén  18.4 millió forint CLLD-s  pályázaton elnyert támogatás,  4.6 milliós önkormányzati hozzájárulás, majd 1.1 millió forint plusz támogatás segítette a beruházás létrejöttét – mondta el az intézmény igazgatója.

 

Dr. Décsey Sándor:  “Egy ország, egy nemzet életében nem lehet olyan nehéz időszak, hogy a kultúrára, a művelődésre, a művészetekre ne áldozzon pénzt a társadalom.”

 

Dobó Zoltán örömének adott hangot, hogy egy olyan színvonalas közösségi tér jött létre a városban, amelynek létjogosultságát  a könyvtárba látogató fiatalok számának emelkedése igazolhatja majd. – Ma,  amikor a gyermekek figyelméért versenyt folytatnak a média szereplői, mi is csak új élményekkel, élményszerűen tálalt  kultúrával és minőségi közösségi helyszínnel tudunk versenyben maradni- hangsúlyozta a város polgármestere, majd köszönetet mondott a pályázatban közreműködőknek, a kivitelezőknek és a könyvtár dolgozóinak.

 

 

Vasáros Ferencné a gyerekek Márti nénije  Veszprém Megye Könyvtárügyéért-díjat vehetett át a Könyvtáros Hivatásért kategóriában.

 

A  Magyar Könyvtárosok Egyesülete Veszprém Megyei Szervezete részéről Fábiánné Sáray Anna gratulált a beruházáshoz és a szervezet nevében kitüntetést adott át Vasáros Ferencné a városi könyvtár gyermekkönyvtári részlege vezetője részére. A Veszprém Megye Könyvtárügyéért-díjat a Könyvtáros Hivatásért kategóriában vehette át. A méltatásban kiemelték többek között a tapolcai könyvtáros sokszínű szakmai tudását, képzettségét, szakmai elhivatottságról tanúskodó életútját, precizitását, kötelességtudatát. /tl/

 

Átadták a gyermekkönyvtári részleget, kitüntették a vezetőjét

| hírek, kultúra, oktatás, önkormányzat |