Kiállította egyedi, szemet gyönyörködtető munkáit a Foltvarró Klub a Tamási Áron Művelődési Központban kedden.  Az alkotókör indulóját ezúttal gitárkísérettel énekelték el a lányok, asszonyok. Vassné Sárossy Gabriella klubvezető szerint, egy jó foltvarrónak  kreativitásra, kézügyességre, fantáziára, szorgalomra, játékosságra és fegyelemre van szüksége, de  soha nem lehet senki túl idős ahhoz, hogy elkezdje. Az ajándékötletek a varrógép alatt születnek, mindenből kihozható valami, nincs olyan, hogy “nem jó semmire”, egy-egy elkészült új darab pedig felér egy győzelemmel.

 

 

A megnyitóra érkezett közönséget és a kiállítókat Barczáné Tóth Boglárka a TÁMK vezetője köszöntötte, majd bemutatta és méltatta  az intézményi keretek közt lassan öt éve működő klub tevékenységét, a kiállított munkákból sugárzó derűt és játékosságot, az alkotók szorgalmát és kreativitását.

 

 

 

Vassné Sárossy Gabriella a klub vezetője is csoportjuk bemutatásával kezdett, majd a foltvarrás eredetéről, lényegéről osztotta meg gondolatait. Elmondta, már a kezdetekkor  nagy érdeklődés mutatkozott tevékenységük iránt, jelenleg  egy  jól együttműködő, szorgalmas  és elhivatott húsz főnyi tagság varr a klub keretein belül.

 

 

 

Az első időszakban a lányok, asszonyok megismerkedtek az alapfogalmakkal, alaptechnikákkal, szakkifejezésekkel, majd ezekre építkeztek új témákkal, ötletekkel, technikákkal, motívumokkal. Egy-egy évszakhoz, vagy ünnepkörhöz kötődő kisebb munkák, de nagyobb lélegzetvételű alkotások is születnek varrógépeik alatt. A jelenlévők megtudhatták, a  foltvarrás az angol ipari forradalomig vezethető vissza,  az ír és angol telepesek révén jutott el a tevékenység Amerikába, ahol nagyon népszerűvé vált. Ma már világszerte foltvarró csoportok ápolják a hagyományt, a tevékenységnek még világszervezete is van.

 

 

A klub alkotói, Almásiné Pagács Anita, Antal Jánosné, Bálintné Riba Mónika, Benkő Erzsébet, Bőcze Györgyné, Dr. Csóka Cecília, Gelencsér Ildikó, Gergely Józsefné, Giczi Béláné, Holczer Edina, Nemcsók Anikó, Papp Józsefné, Soós Péterné, Szabó Jenő Sándorné, Szabó Józsefné, Szabó Kálmánné, Tarrósi Ildikó, Török Krisztina, Vizeli Józsefné és Zebegényi Gáborné alkotásainak megtekintéshez Farkas Mihály klasszikus gitárjátéka teremtett meghitt atmoszférát. A tárlat október 8-ig látogatható a TÁMK aulájában. /tl/

 

Színek, formák, harmónia- kiállították munkáikat a helyi foltvarrók

| hírek, közélet, kultúra |