A kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel a Belvárosi Közösségi Ház- Mozi új látogatási szabályokat, például kötelező maszkhasználatot  léptetett életbe, illetve korlátozta és szabályozta a jegyfoglalások számát, rendjét is – tudtuk meg Bakonyi Veronika mozivezetőtől.

 

 

A mozi, a teleház, a serlegbolt látogatása a látogatók egyéni felelősége. A vezetőség kéri, hogy az intézménybe kizárólag egészségesen, tünetmentesen lépjen be mindenki, kötelező az orr-száj maszk használata, illetve a mozi előterében a kézfertőtlenítés, továbbá ajánlott a mosdók érkezéskori, hosszabb tartózkodás esetén pedig gyakoribb használata.

 

 

2020. szeptember 17., csütörtöktől – visszavonásig – minden meghirdetett műsorrendi előadásra korlátozott számban foglalhatók jegyek, konkrétan előadásonként 106 darab. A  jegyfoglaló rendszerben pedig minden előadásra csak a fehéren jelzett székek foglalhatók. Kizárólag 1, 2, 3 és 4 fős foglalásra van lehetőség, ennél nagyobb létszám (egymás mellé foglalását) nem engedi a rendszer.  Az intézményvezető hozzátette, a járványhelyzet fokozódása esetén, a vetítéseken, programokon való részvétel, az intézményben való tartózkodás az alapvető higiénés szabályok betartatása mellett további intézkedések bevezetésével  egészülhet ki, melyről  látogatók a mozi honlapjáról, illetve a bejáratnál kifüggesztett tájékoztatókból értesülhetnek. /tl/

 

Óvintézkedések, jegyfoglalási szabályok változása a városi moziban

| egészségügy, hírek, kultúra |