Első alkalommal tartott nyílt napot és tagtoborzót a Tapolcai Repülő Egyesület Vitorlázórepülő Szakosztálya a hétvégén. Nagyon jól sikerült.

 

 

A magasból minden más. A tapolcai reptér és a helyi repülő egyesület  nem mindennapi élményeket kínált szombaton azoknak, akik nem félnek a repüléstől

 

A repülés szerelmeseit az R–26SU Góbé 82, az SZD-9 1E Bocian oktató vitorlázórepülő, az SF 25C-Falke motoros vitorlázó repülő és kettő kétszemélyes motoros sárkányrepülő várta. Néhány ezer forintnyi megváltott jegy ellenértékeként  nem mindennapi látvány tárult a vállalkozókedvű repülni vágyók szeme elé, hiszen a kissé borongós, felhős időben még szebb képet festett a magasból a gyönyörű tapolcai medence. Az egyesület elnöke, Mátrai György elmondta, hatalmas öröm számukra, hogy hét év kihagyás után tavaly augusztusban újra birtokba vehették a repteret.   – Városunkban a repülésnek komoly múltja van, továbbá a nyílt nap illetve az elmúlt egy év is azt mutatta, hogy van jelene és jövője is. Az egyesület az első évben megduplázta tagjainak számát. Minden segítséget megadva támogatják az újoncokat, képzéseket tartanak, akik a tanfolyam elvégzését követően egyedül is a magasba emelkedhetnek. Puskás Ákos alpolgármester miután landolt a Bocian vitorlázórepülővel azt nyilatkozta, hogy a város a terület használatának jogával támogatja az egyesület munkáját, hiszen a későbbieben szeretnék, ha repülős táborokat is szervezhetnének, ezzel is bővítve a turisztikai attrakciók sorát. A repülő egyesület nyílt napján a repülés mellett lehetőség nyílt lovagolni, tankozni, a kicsik pedig kipróbálhatták a minitankot is- tudtuk meg. /hg/

 

Nagy érdeklődés mellett zajlott a repülő egyesület nyílt napja

| hírek, közélet |