A helyi strand nem nyithatja meg kapuit a fürdőzni vágyók előtt, de a város sport-, és szabadidő centrumába emiatt átszállított lángosos talán jó forgalomra számíthat. Az üzemeltető városi közétkeztető cég azonban biztosan nincs jó helyzetben, bevételeik alaposan megcsappantak a járványveszély miatt.

 

 

Mezőssy Tamás,  a Tapolcai  Diák-,  és Közétkeztető Kft. ügyvezetője elmondta, az új helyen lángossal, hamburgerrel, 20-30 féle üdítővel, különféle sportitalokkal, de sörrel és  fröccsel is kiszolgálják majd a vendégeket a strandról már jól ismert kollégák. Ígérik, a higiénés feltételeket betartják és betartatják a vendégekkel, fertőtlenítő szereket pedig biztosítanak mindenkinek. Az ügyvezetőtől megtudtuk, az utóbbi hónapok eseményei, az iskolák kapuinak bezárása jelentősen rontották a városi cég gazdasági eredményeit. – Hiába próbáltunk meg mindent, nem sikerült a korábban 2100 adag ételt értékesíteni, a forgalom a korábbinak a töredékére esett vissza, jelenleg 800-900 fő részére főzünk- nyilatkozta a Tapolca Médiának Mezőssy Tamás. /tl/

 

Kapcsolódó videó:

Hírek a Városi Sport és Szabadidő Centrumból:

  • lángosos házikó nyit szombat délután
  • megkezdi az edzéseket a TIAC

Közzétette: Tapolcai Média – 2020. május 14., csütörtök

 

Új helyen működik a strandi lángosos, szombaton nyitottak

| gasztronómia, gazdaság, hírek |