Nyilvános értekezletet tartott a tapolcai képviselő-testület csütörtökön. A város polgármestere, az önkormányzati képviselők, bizottsági tagok többek között értékelték a járványügyi helyzetet,  megvitatták a késlekedő tanuszoda projekt okait, továbbá meghallgatták és megvitatták Dobó Zoltán tájékoztatását a koronavírus okozta pénzügyi-gazdasági nehézségekről, azok kezeléséről.

 

Dobó Zoltán polgármester köszönetet mondott minden tapolcainak, aki az elvárhatónál többet tett, akik “helytállásukkal, társadalmi munkájukkal, bátor kiállásukkal, önzetlenségükkel” segítettek, illetve segítették embertársaikat a járványveszély idején. A polgármester külön kiemelte Rig Lajos személyét, aki képviselői munkája mellett, önkéntes mentősként Covid autón is szolgált az elmúlt időszakban.

 

 

Elhangzott, jelenleg hatósági karantént elrendelő határozat 89 született, ebből 73 elrendelés lejárt.  17 tapolcai áll járványügyi megfigyelés alatt, igazolt koronavírusos beteg 3 van, 5 beteg pedig meggyógyult a betegségből. A város és környéke országos viszonylatban is a kevésbé fertőzött helyek közé számít. Hétfőtől a kormánydöntésnek megfelelően teljes ellátással újranyitnak az óvodák, bölcsődék Tapolcán is. Fertőtlenítés és karbantartás után megnyílnak sorban Tapolca játszóterei, de megkezdődhet a sporttevékenység is a különböző szakosztályi előírások, egészségvédelmi ajánlások figyelembevételével. Amint a miniszterelnök hivatalosan bejelenti a veszélyhelyzet megszüntetését, újraindulhat a helyijárati közlekedés-hangzott el. Az elmaradt lomtalanítást 2020. szeptember vége és október eleje között  tartják meg a tervek szerint. Az önkormányzat gazdálkodását érintően, elhangzottak azok a számok, amelyek a koronavírus járványveszéllyel kapcsolatosan elszenvedett veszteségeket jelentik Tapolca számára. Eszerint, a mai napig 42 millió forint idegenforgalmi bevételtől, közel 24 millió forint állami támogatástól, 100 millió forintnyi iparűzési adótól, 55 millió forint gépjármű adótól, 35.5 millió normatív támogatástó, 15 millió forint étkezési díjbevételtől, 15 millió forint bérleti díj bevételtől, 38 millió forint elmaradt ingatlan eladás bevételétől, 2 milliós közterület használati díjtól és 18 milliós parkolási díjtól esett el a város költségvetése. A polgármester hangsúlyozta, a meghozott takarékossági intézkedésekkel, az intézmények, a városüzemeltetés gazdálkodásának átdolgozásával az idén 10 millió forint eltéréssel tudják kezelni a hiányt. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a 2021-es, 2022-es évek várhatóan nagyon nehezek lesznek, hiszen az adóbevételek egy évvel megelőzik azok felhasználását. – Takarékosság és megfontolt gazdálkodás fogja jellemezni az önkormányzatot az elkövetkező időszakban- hangsúlyozta Dobó Zoltán. A testületi értekezleten számos téma vetődött fel, köztük a tervezett tanuszoda építésének késlekedéséről is hangzott el kérdés. Puskás Ákos alpolgármester válaszában elmondta, a város mindent megtett, amit megtehetett, hiszen minden, a beruházás gazdája felé vállalt  feladatot elvégzett és átadott. Elhangzott, a megígért tanuszodáknak mintegy egyharmada készült el a mai napig országosan./tl/

 

Kapcsolódó videó:


Közzétette: Tapolcai Média – 2020. május 21., csütörtök

 

Takarékos, megfontolt gazdálkodásra törekszenek

| gazdaság, hírek, önkormányzat |