Idei utolsó előadását tartotta az 1848/49-es eseményekről, és az azokra való emlékezésről szólva Hangodi László a könyvtár első emeleti nagytermében, december 17-én, kedden.
Fotó: Szigetvári Réka
Ahogy a történelemkönyvekből és korabeli forrásokból tudjuk, a szabadságharc leverését az elnyomás, az ún. Bach-rendszer követte, amelyben nem igazán volt szabad ’48-ról beszélni, különösen arra emlékezni. Hosszú időnek kellett eltelni ahhoz, hogy egyáltalán a szóbeszéd tárgya legyen, még több, hogy különböző emlékhelyeket alakítsanak ki, szobrokat állítsanak a forradalom és szabadságharc hőseinek. 1867 volt az a dátum, amely után nyíltan és nyugodtan lehetett emlékezni. Az 50. évforduló történéseit már helyi szinten is lépésről lépésre nyomon követhetjük, a századfordulón országszerte elszaporodtak az emlékművek. A tapolcaiakat a történész csoportosította aszerint, hogy jelöltek vagy jelöletlenek. A csoportosításon és bemutatáson túl kitért olyan érdekességekre, mint, hogy van-e köze Kossuth Lajosnak, Petőfi Sándornak, Deák Ferencnek, Széchenyi Istvánnak városunkhoz, és ha igen, mi fűzi őket, vagy épp családtagjaikat ide – hiszen iskolát, utcát neveztek el róluk Tapolcán, szobrot, emléktáblát állítottak nekik. Szó esett helyi hőseinkről is, mint Török Antoniusz Flórián, Török János, Miltényi József, és még sorolni lehetne. A jelöletlen emlékhelyek közé tartozik a római katolikus templom, ahol a függetlenségi nyilatkozatot közhírré tették, de számos utca, vagy ház, amelyek valamilyen módon kötődnek 1848/49-hez. Az előadás végén Hangodi László megköszönte az egész éves figyelmet, és hallgatóit invitálta, jövőre is tartsanak vele.
