A TVSE Thai boksz szakosztály, azaz a Tapolcai Muay Thai GYM két versenyen is bizonyított a hónapban. Rengeteg érmet hoztak haza.

 

Minderről Szegvári Tamás szakosztályvezető, edző tartott beszámolót lapunknak. November második hétvégéjén az XFC és ICO világszervezetek European Fight Games bajnokságán tizenkét versenyzővel képviseltették magukat. Idén először hazánkban rendezték meg a megmérettetést, ahol Ausztria, Franciaország, Horvátország, Szlovákia és Ukrajna is képviseltette magát. Tóth Zsombor (54 kg muay thai) a döntőben a második menetben technikai KO-val nyert, így a VB harmadik hely után végre sikerült hazai pályán is bizonyítania. Pontyos Balázs (K1 light 49 kg) ellenfele visszalépett a döntőben, így ő, valamint Tóth Zsombor (K1 light 69 kg) ugyancsak hazahozhatták az aranyérmet. Vágusz Gergő nagy csatában ukrán ellenfelétől kapott ki a döntőben, Muzsi Dániel (56 kg muay thai) pedig az IFMA Európa bajnokkal szemben maradt alul. – Nagy Imre (74 kg muay thai) az utolsó menetre érzett rá a ritmusra, de így már késő volt. Szép technikákat bemutatva a bírók a pesti ellenfelet találták jobbnak. Stankovics Botond hatalmasat harcolt és megosztott pontozással kapott ki a döntőben, míg Varga Veronika (+75 kg) többször leütötte ellenfelét, de ezt K1 Light-ban nem díjazzák, így a sok intés miatt elvették tőle a győzelmet – összegezte a tanítványok teljesítményét az edző. Összesen három arany-, hét ezüst- és két bronzérmet szerzetek a versenyzők. A „Szegvári Team” többi versenyzője Hegedűs Dominik, Kádár József, Nagy Ákos és Tóth Bendegúz voltak, akik szintén kitettek magukért.

 

A tapolcai versenyzők a European Fight Games bajnokságon. Középen Szegvári Tamás. /Fotó: TVSE Thai boksz szakosztály/


 

Egy hétre rá Győrben rendezték meg az IFMA szabályai szerint a Regionális Mauythai Bajnokságot, közel nyolcvan versenyző részvételével. Tapolcát hat fő képviselte. – Vágusz Gergőnek (34 kg) sikerült végre bizonyítania és soproni ellenfelét egyhangú pontozással verte meg. Stankovics Botond (55 kg) a harmadik menetben TKO-val győzött veresegyházi ellenfelével szemben, míg Tóth Zsombor (69 kg) megosztott pontozással győzött hatalmas csatában a győri versenyzővel szemben. A bajnokoknak ez volt az első muaythai versenyük, ahol a vártnál jobban teljesítettek, így nagyon büszke rájuk a szakosztály. A többieknek most nem sikerült, de tapasztalatszerzésnek rendkívül jó volt. Tóth Zsombor,Tóth Bendegúz,Varga Veronika volt a „Szegvári Team” versenyzője – tudtuk meg a győri verseny kapcsán a szakosztályvezetőtől. /Májer Edit/

 

Muzsi Dániel (balra) a ringben, mellette Szegvári Tamás. /Fotó: TVSE Thai boksz szakosztály/


 

Thai bokszosok eredményei két versenyről

| hírek, sport |