A TAO pályázatok nyújtotta lehetőségeket kihasználva a TVSE-hez kapcsolódóan lehetősége van a legkisebbeknek is megismerkedni a kézilabdával.

 

A TAO nyújtotta lehetőségeket kihasználva pár éve újították fel – az önkormányzat és a szülői munkaközösség támogatásával – a teljes tornatermet. Most a legkisebbek kézilabda oktatását tudják támogatni. Jobbra Havasi Gábor foglalkozásvezető /Fotó: Májer Edit/


 

A TAO utánpótlás-nevelés keretében a kosárlabda szakosztályhoz kötődően a Bárdos, illetve a Kazinczy tagintézményben, míg a kézilabda szakosztályhoz kapcsolódóan a Batsányi tagintézményben van lehetősége az óvodásoknak, illetve a kisiskolásoknak megismerkedni a sportággal, szakképzett edzők irányításával – tájékoztatta lapunkat Puskás Ákos, a TVSE elnökhelyettese.

 

 

Első a bemelegítés. A foglalkozásokon fontos a jó hangulat, a közösség, így játékos feladatokkal színesítik a találkozókat. /Fotók: Májer Edit/


 

Tavaly ősszel indult a heti rendszerességű ovi-kézi. – Sportág specifikusan az alapoktól kezdünk, ismerkedünk a labdával és főleg rávezető gyakorlatokat végzünk. Elsődlegesen a játékra helyezzük a hangsúlyt. Próbálom játékos módon rávezetni a gyerekeket a technikai dolgokra, amikkel most még komolyabban nem foglalkozunk – tudtuk meg Havasi Gábor foglakozás vezetőtől, aki azt is elárulta, nagyon jó közösség alakult ki, oldott, vidám hangulatú a közös mozgás, sport. A legkisebbeknek van hova fejlődniük, hiszen a kézilabda szakosztály számos korosztályban egészen felnőtt korig várja a sportág szerelmeseit.

 

 

 

Az alapoktól kezdik. Csoporton belül is több korosztály van, de ez nem akadályozza meg azt, hogy haladjanak a kitűzött célok felé /Fotók: Májer Edit/


 

Az elnökhelyettes még hozzátette, a TAO pályázatok keretén belül továbbra is várják azon vállalkozások, cégek jelentkezését, akik támogatnák további terveik megvalósulását. /Májer Edit/

 

Az edzésre a Tapolcai Városi Televízió is kilátogatott. Az összefoglalót, illetve a Puskás Ákossal és Havasi Gáborral készített interjúkat a Sportmagazinban (10:56 perctől) tekinthetik meg IDE KATTINTVA.

 

Ovisok is kézilabdázhatnak

| hírek, közélet, sport |