A Nagyboldogasszony Római katolikus Általános Iskolában már több éves hagyomány, hogy csatlakoznak a Veszprém Főegyházmegye Karitasz központjának kezdeményezéséhez, miszerint a tanulók és szüleik együtt elkészítik saját kis angyalbatyujukat, hogy az valahol, valakinek nagy örömet okozhasson a karácsonyi ünnepekben. Idén bővült a kör, külsősök is csatlakozhattak  és elküldhették saját, ajándékokkal megtöltött angyalbatyujukat a rászorulóknak.

 

Az első csomagot Rohály János igazgató adta át a Szijártó Lászlónak, a Veszprém Főegyházmegye Karitasz igazgatójának 

 

Rohály János a tanintézmény igazgatója lapunknak elmondta, hogy az idei évben a facebookon is meghirdették a gyűjtést, így bárki csatlakozhatott az ajándékozásnak ehhez a formájához. Legnagyobb örömükre még a Szent Erzsébet Óvoda Napraforgó csoportja is eljött a katolikus iskolába, hogy saját kis gyűjtésükkel, csomagjaikkal segítsék szegényebb sorsú társaikat.

 

 

A közel száz angyalbatyut a katolikus iskola diákjai maguk vitték ki a szállingózó hóesésben a karitasz központ dobozos autójához /fotók:tl/

 

Az angyalbatyuk nem mások, mint cipősdoboznyi ajándékcsomagok, amelyek jó állapotú használt játékokat, tanulást segítő eszközöket, édességeket rejtenek. A dobozokon kívülről pedig feltüntetik, hogy azt milyen korosztályhoz tartozó  és milyen nemű gyermek számára készítette az ajándékozó. Az ajándékokat a tanulók maguk vitték ki és adták át a karitasz munkatársainak. A dobozos teherautó egyenesen a karitasz központba vitte a tapolcai angyalbatyukat, ahonnan célzottan rászoruló családokhoz, gyermekekhez továbbítják majd a közel száz doboznyi ajándékot. /tl/

 

Elindultak az angyalbatyuk, hogy másoknak is szép legyen a karácsony

| hírek, hitélet, oktatás |