Húsz évvel ezelőtt indult útjára az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap rendezvénysorozat, melynek célja, a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése.

 

Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampánya évről évre egyre népszerűbb Magyarországon, 2019-ben 292 település vett részt hivatalosan a programokban, amivel Magyarország – közel ötven ország versenyében- a harmadik helyen végzett.

 

A kampány célja, a környezettudatos közlekedés népszerűsítése fotó: CSJR

 

2020-ban  a COVID-19  világjárvány miatt elrendelt  biztonsági  korlátozások nem kedveztek a Mobilitási Hét programjainak, csupán 39 hazai önkormányzat csatlakozott a  kampányhoz. Tapolca 19. alkalommal pályázott a rendezvény szervezésére és lebonyolítására. A Tapolca Kft. – Csermák József Rendezvénycsarnok munkatársai, közreműködve az EFI – vel idén is színes ismeretterjesztő előadásokkal, túrákkal, kerékpáros megmozdulásokkal mutatták be a környezettudatos közlekedés széles körű lehetőségeit. A szeptember 16-22. között megrendezett esemény kezdő akkordja a hagyományos és nagy sikerű FÖLDÖNfutók futóverseny volt, melyre közel 400 általános- és középiskolás gyerek nevezett és teljesítette a különböző távokat.

 

Közel négyszázan álltak rajthoz fotó:hg

 

Az idei mottóhoz, -„Maradj egészséges, közlekedj fenntarthatóan”-, szorosan kapcsolódva, egészséges, mennyei reggelikkel várták a vendégeket a Városi Piacra, ahol Szarka Zsófia készített húsmentes finomságokat. A hétvégén gyalogtúrára és kerékpáros kirándulásra invitálták a szervezők a sportolni vágyókat. Gyalogosan a Csarabos Tanösvényt járták be a Kecskevár Kilátó érintésével, míg kétkeréken Hegyesd túra útjaival ismerkedtek.

 

Festői tájakon kerékpároztak fotó: CSJR

 

Finom péksüteményekkel és meleg teával várták a bringával és gyalogosan munkába, iskolába indulókat, ahol lehetőség nyílt ingyenes kerékpár állapotfelmérésre is, mellyel sokan éltek.

 

Bringás reggeli fotó:hg

 

A tapolcai származású, olimpiai bronzérmes és világbajnok öttusázó, Kovács Sarolta élménybeszámolóját a Városi Moziban hallgathatta meg a közönség.

 

Kovács Sarolta közvetlenségével és elért eredményeivel elnyerte a közönség szívét fotó: CSJR

 

Az Európai Autómentes Napon, ideiglenesen sétálóutcává változott a Kisfaludy utca és környéke, ahol különböző ügyességi feladatokkal, a Tapolcai Rendőrkapitányság interaktív programjaival, az EFI és a Lelki Egészségközpont hasznos tanácsaival gazdagodtak a jelenlévők. /hg/

 

Európai Mobilitási Hét Tapolcán

| hírek, sport |