A Kosáry Domokos Történelem Tanulmányi Verseny országos döntőjébe jutott Varga Tünde,  a Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola 8. osztályos tanulója.  A döntőt  2021. június 12-én tartották a Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol a diáklány végül a 4. helyet szerezte meg, mindössze 2 ponttal lemaradva az első helyezettől- tudtuk meg felkészítő tanárától, Zentai Csabától.

 

 

A versenyzőknek elsőként egy gyakorlati feladatot kellett megoldaniuk a Nemzeti Múzeum tárlatában, később az előzetesen elkészített SWOT-analíziseiket mutatták be, majd a kvíz kérdések következtek. A négy órán keresztül tartó kemény megmérettetés után a versenyzőket vendégül látták a Budapesti Nemzeti Múzeum büféjében, illetve az évfolyamuknak megfelelő tárlatvezetésen vettek részt- tájékoztatott Zenta Csaba, aki a verseny céljáról és lebonyolításáról is szólt. – A Történelemoktatók Szakmai Egyesülete az idei tanévben negyedik alkalommal hirdette meg a Kosáry Domokos Történelemversenyt. Az első három sikeres évhez hasonlóan idén is a kötelező kerettantervi, tankönyvi anyagra épült a verseny, nem titkoltan azzal a céllal, hogy minél több diák részt vehessen rajta, valamint a kollégákra se rójon extra terhet a felkészülés. További cél, hogy az „érettségi típusú” feladatokkal elősegítsék a kompetenciaalapú történelemoktatást és az érettségire való  felkészülést is. A második és harmadik fordulóban kiegészítésként egy-egy Rubicon cikket is kijelöltek, melyek feldolgozásával a versenyzők egyes történelmi problémákat a tantervi szintnél mélyebb összefüggéseiben ismerhetnek meg. A Nemzeti Múzeum minden fordulóban készített feladatokat, melyek segítségével a diákok konkrét tárgyak megismerésével, vizsgálatával fedezhették fel, hogy a tárgyi emlékek miként segítik a történelmi megismerést. Az előző években átlagosan 1300-1600-an indultak el a versenyen. Iskolánk tanulója nagyszerű teljesítményével bejutott az Nemzeti Múzeumban rendezett döntőbe, ahol a verseny 10 legjobb tanulójával mérhette össze a tudását. A legjobbak között végül a negyedik helyet szerezte meg. Az eredményhirdetésen az EMMI parlamenti államtitkára, dr. Rétvári Bence is szólt a tanulókhoz.

 

 

A győztesek utazási utalványt, a további dobogósok tabletekkel, de minden döntős értékes könyvcsomagokkal gazdagodtak, a  szakmai támogatók, az Országgyűlés Hivatala, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, a Rubicon és a VERITAS Történetkutató Intézet jóvoltából- tudtuk meg. /tl-zcst/

 

Az országos döntőben is jeleskedett a tapolcai Varga Tünde

| hírek, oktatás |