Drága téliszalámit loptak azok a fiatal vádlottak, akiket a közelmúltban tettükért bíróság elé állítottak. Egyiküknek sem kell rács mögé vonulnia.

 

Három sümegi fiatalember elhatározta még 2017 végén, hogy téliszalámit lopnak az egyik legnagyobb tapolcai áruházból. A közös akciót az év november 25-én délelőtt ütötték nyélbe. Az akkor még fiatalkorúnak számító P. M. (20) és barátja, H. A. (24) odament a hűtőpultnál lévő Pick-házhoz, ahonnan leemeltek nyolc rúd Rákóczi szalámit.

 

Fotó: illusztráció

 

Bevásárló kocsijukkal átmentek a ruházati részleghez, ahol a próbafülkében letépték az áruvédelemi jelzéssel ellátott csomagolást. Az értékes élelmiszert a ruhájuk alá rejtették, majd a pénztárnál kifizették a rágógumikat és néhány pékárút. Társuk, a korábban már büntetett H. V. (23) a parkolóban várt rájuk BMW-jében. A sikeres akción felbuzdulva négy nappal később a csapat Keszthelyre autózott, ahol szintén szalámit akartak lopni.

 

Fotó: illusztráció

 

A forgatókönyv ugyanaz volt, mint Tapolcán: a próbafülkében “felhízlalták” magukat, azaz 4-4 Pick szalámit eltűntettek öltözetük alá. Kosarukba tettek néhány kiflit, amelyeket kifizettek a pénztárnál. Már azt hihették, hogy ez alkalommal sem buknak le, amikor a biztonsági őr megállította a két tolvajt a kijáratnál. Noha mind a nyolc szalámi előkerült, azokat már nem tudták újra kitenni a pultra, mert hiányzott róluk a csomagolás. A vádlottak üzletenként 31 ezer forintos kárt okoztak. A Tapolcai Járásbíróság folytatólagosan elkövetett lopás bűntette miatt P. M.-t másfél év próbára bocsátotta avval, hogy ez idő alatt pártfogói felügyelet alatt kell állnia. H. A.-t 180 óra közérdekű munkára ítélték, míg a bűnsegédként felelősségre vont H. V.-nek 225 ezer forint pénzbüntetést kell fizetnie. A döntés jogerős. (ng)

 

Téliszalámi a ruhafülkékben, rágó a pénztárnál

| hírek, igazságszolgálatatás, rendőrség |