Dr. Varga István háziorvos szerint a vakcina körül egyelőre még ezernyi a kérdés, de az már biztosnak tűnik, hogy a körzeti rendelők orvosai is részt vesznek azok beadásában. Egy listát már kapott a rendelő, amelyben már regisztrált 80 éven felüli, a körzethez tartozó tapolcaiak nevei szerepelnek, de egyelőre még nekik sem tudnak konkrétumokat mondani. 

 

– Tegnap a NEAK-tól, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől kaptunk egy levelet, amelyben arra kérik a háziorvosokat, hogy segítsék a praxis legidősebb lakói számára az oltás megszervezését.

 

 

– Én egy 34 nevet tartalmazó listát kaptam, azzal az utasítással, hogy a lista sorrendjétől eltérni nem lehet és az első tíz beteget a rendelőbe kell beoltani- árulta el a Tapolcai Média kérdéseire válaszolva Dr. Varga István.  Ugyanakkor hozzátette, hogy sem az időpontról, sem az oltás típusáról nem kaptak információt. – Ahogy a sorrendben következő további hat oltásra kijelölt személy esetében már az sem derül ki, hogy az oltás hol fog megtörténni. Mindössze annyit tudunk, hogy egy oltóponton, de, hogy az Tapolcán, Veszprémben, Ajkán vagy éppen Pápán lesz, arról semmit nem árul el a NEAK. Tehát 10 személy kivételével azt sem tudjuk, hogy hol történik, milyen vakcinával és mikor lesz az oltás beadása a kijelölt személyek számára- hangsúlyozta a háziorvos. – Ami biztos, hogy ma 15 óráig az általunk visszaellenőrzött és  véglegesített 10 plusz 6 beteg adatait e-mailben el kellett küldeni a védelmi bizottsághoz. Hogy a listán szereplő további 18 fő mire számíthat, arra vonatkozóan semmi információt nem kaptunk- tette hozzá Dr. Varga István. /tl/

 

Kapcsolódó videó:

 

Covid19 – elindul a lakosság oltása. Sok még a kérdés Dr. Varga István háziorvos szerint.

Közzétette: Tapolcai Média – 2021. február 1., hétfő

 

Mikor, kiket, hol és mivel oltanak?- Sok a kérdés, de kevés a válasz

| egészségügy, hírek |