A koronavírus okozta kulturális kényszerpihenő miatt korábban elmaradt a Gyöngysorok című könyv bemutatója is. Az elmúlt héten viszont  Dr. Görcsös Mihályné dr. Takáts Gizella idén megjelent művét a tapolcai városi moziban ismerhették meg a köztiszteletnek örvendő  nyugdíjas pedagógus, szerző szépirodalmi munkáinak kedvelői.  Az íróval Kovács Melinda beszélgetett, a városi televízió főszerkesztője legújabb, magánkiadásban megjelent könyvéről, korábbi és tervezett munkáiról, illetve lelki, szellemi értékekben is rendkívül gazdag szakmai és magánéletéről kérdezte őt.

 

 

Mosonmagyaróvári tanítványai egy 50 éves érettségi találkozó alkalmával megrendeltek számára egy gyöngyvirágos bögrét, évtizedek múltán is emlékezve kedves tanáruk kedvenc virágára. Hálából Gizi néni az eredetileg Fűzfasípok, orgonasípok címmel készülő művét, (utalva azért a gyöngyfűzésre emlékeztetető soraira is), Gyöngysorokra változtatta és a festőként is tehetséges Horváth Róbert szobrászművészt kérte meg, hogy címlapra kerülő alkotásával járuljon hozzá egy küllemében is szép könyv megszületéséhez. Bármilyen alkotás legigényesebb része a szerkesztés, hiszen a gyűjtés, ahogy a méhecske gyűjti a mézet, valójában játékos feladat – árulta el a pedagógus, író a szép számmal jelenlévő közönségének. Dr. Görcsös Mihályné dr. Takáts Gizella szerint, az  ember élményeket gyűjt, de amikor azokat rendszerbe kell foglalni, akkor az már egy nehezebb, fejfájdítóbb  feladat.

 

 

 

A Gyöngysorok egyfajta összegző mű, amelyben a szerző több korábbi kötetéből válogatva ( Nem kanonizált szentek, Két kereszt, nyolc csillag, Kamatos kamataim, Gyermekszáj),  azokat rendszerezve, kiegészítve foglalja össze  a “munkában, dalban eltöltött kegyelemteljes éveket”. A  kötet első felében 1943-tól, napjainkig készült versek sorakoznak, a könyv második részében viszont gazdag műfaji kavalkád; leírások, elbeszélések, kritikai írások, műelemzések, műfordítások kaptak helyet. A könyvbemutató atmoszféráját  Gizi néni személyisége, világlátása, gondolatai formálták különlegessé. A  hangulati aláfestésként,  hangszórón keresztül megszólaló dalok, a múltba, gyermekkorba visszarévedő énekek, az író világlátása,  tradicionális értékek tiszteletéről tanúskodó  történetei, felolvasásai, a vetített archív képek tettek a közönség számára semmihez nem foghatóvá, egyedi élménnyé. /tl/

 

Bemutatta gyöngysorait

| hírek, kultúra |