Tapolca Német Nemzetiségi Önkormányzata csütörtökön tartotta 2019-es évről szóló költségvetési beszámolóját. A testület gesztust gyakorolva, egy szerényebb pénzügyi támogatással is élt a város önkormányzatának irányába.

 

Schönherrné Pokó Ildikó, a város önkormányzata pénzügyi irodájának vezetője az írásos előterjesztést értékelve elmondta,  a Német Nemzetiségi Önkormányzat jól gazdálkodott a tavalyi év során, amely végül sikeresnek mondható gazdasági évet eredményezett. – A rendelkezésre álló támogatást elsősorban dologi kiadásokra használták fel, visszafizetési kötelezettségük pedig nem keletkezett- mondta.

 

Pem Imre elnökhelyettes, Molnár Attila elnök és Molnárné Resch Myrtill képviselő     /fotó:tl/

 

– Mindig a programjainkhoz illesztettük a költségvetésünket és annak pénzügyi keretein belül maradtunk. Hitelre, külső pénzügyi segítségre nem volt szükségünk- értékelt Molnár Attila elnök, aki a vegyes ügyek között egy felajánlással is élt, 50 ezer forintot adományozott a nemzetiségi önkormányzat nevében a Covid járvány következményeinek enyhítésére. Az indoklásban elhangzott, a megelőző években Tapolca város támogatta a német nemzetiségi önkormányzat munkáját, ezúttal, bár szerény mértékben, de a járvány miatt keletkezett városi veszteségek enyhítéséhez ők is szeretnének hozzájárulni. /tl/

 

Elfogadták a beszámolót és megszavazták, hogy pénzzel támogatják a várost

| hírek, önkormányzat |