“A vészhelyzet ideje alatt voltak olyan fegyelmezettek a tapolcaiak, hogy megérdemeljék júliusban, illetve augusztusban a  strandolást, a pihenést.” A helyi strandfürdő parkolópályára állítását és a közösségi közlekedés korábbi leállítását  sérelmezte a Fidesz-KDNP tapolcai szervezete a fürdő bejáratánál tartott ma délelőtti sajtótájékoztatóján.”

 

Horváth Ernő a párt helyi szervezetének elnöke szerint, az ország strandjai megnyitottak, vállalva az azzal járó egészségügyi kockázatokat is. Úgy fogalmazott, a strandfürdő kiváló rekreációs, jóléti szolgáltatást nyújt, azt kár volt elvonni a város lakóitól, akik felnőtt emberek, tehát képesek eldönteni, hogy vállalják-e az egészségügyi  kockázatokat. A strand bezárásának gazdasági indokait is gyenge lábakon állónak tartja a helyi Fidesz-KDNP.

 

 

Hangsúlyozták, a város költségvetésében 40 millió forint van elkülönítve a strand üzemeltetésére. – Ha a város vezetése június elsején úgy dönt, hogy elindítja a strand megnyitásának folyamatát, akkor gyakorlatilag egy hónap bőségesen elegendő lett volna arra, hogy a két legmelegebb nyári hónapban megnyithassák a létesítményt- állítja a helyi pártvezető.

 

 

A fürdőzök létszámának előírt korlátozása sem ütközik semmiféle nehézségbe, hiszen amint az engedélyezett létszám betelt, egyszerűen csak ki kell tenni a megtelt táblát, amint az a szigligeti, vagy ábrahámhegyi strandokon is látható-fogalmazott Horváth Ernő, aki szerint egy városi strand, egy művelődési intézményhez hasonlóan  nem üzleti alapon működik, annak működtetéséhez egy városnak biztosítania kell a pénzügyi és egyéb feltételeket.

 

 

A helyi buszközlekedés járványidőszaki felfüggesztését sem tartja jó döntésnek a kormánypárt helyi szervezetének vezetője. – Diszelből, vagy a lakótelepről bejutni a városba,  különösen az időseknek okozott nehézséget, Tapolcán a bevásárló központok látogatása, a bevásárlás elvégzése problémás a közösségi közlekedés nélkül. A hazai városok általában nem állították le közösségi közlekedésüket, hiszen veszteségeiket az állam átvállalja, azok egy benyújtott  pályázat keretében megtérülnek. Ennek egy feltétele van, a közösségi közlekedést egész évben működtetni kell, ennek hiányában semmiféle kompenzációra, visszaigénylési lehetőségre nem számíthat a város- hangsúlyozta Horváth Ernő. /Töreky László/

 

A strand zárvatartását és a helyi tömegközlekedés korábbi felfüggesztését sérelmezi a Fidesz-KDNP

| gazdaság, hírek, politika |