A város piacától most lehetőséget kapnak termékeik értékesítésre  azok a termelők, akik virág-  és zöldség palánták termesztésével és árusításával foglalkoznak. Ők, április 21-én, kedden a vásárcsarnokon kívüli árusító asztaloknál, kötelező orr-száj maszkok viselése mellett értékesíthetik a szezonális mezőgazdasági árut. Egyéb termékekkel foglalkozó piaci árusok számára korábban a bizományi értékesítés lehetőségét kínálta fel a tapolcai vásárcsarnok, illetve az ott működő üzletek üzemeltetői.

 

Buzás Lajos zöldség-gyümölcs kiskereskedő és Róth László piacfelügyelő. Együttműködésük révén az asztali árusok portékáit átveszik és  piaci üzlethelyiségekből értékesítik. A palántaárusok a  keddi napon kaptak friss lehetőséget a csarnokon kívüli árusításra. fotó: mr

 

Dobó Zoltán polgármester elmondta,  a csarnok területén belül továbbra is kockázatosnak tartják a piaci asztalokról történő árusítást, ugyanakkor a szabályok, előírások betartása mellett, a kültéri árusításra most lehetőséget adnak, szigorúan  a palánták árusítói esetében.

 

Fotó: archív

 

– Lakossági kéréseknek teszünk eleget az intézkedéssel, nem szeretnénk, ha kárba veszne az említett mezőgazdasági termelők, őstermelők fáradtságos munkája- hangsúlyozta a polgármester. Ugyanakkor hozzátette, az árusoknak maszkot, kesztyűt kötelező lesz viselniük (betartását ellenőrzik), ezek egyébként a vásárlók számára is erősen ajánlottak. Megtudtuk, becsületkasszás értékesítéssel orr-száj maszkot is biztosítanak majd a helyszínen azoknak, akik nem rendelkeznek a szükséges védőfelszereléssel, ahogy kézfertőtlenítési lehetőség is adott a helyszínen./tl/

 

Kapcsolódó videó:

Palántavásár

Közzétette: Tapolcai Média – 2020. április 20., hétfő

 

Palántavásár kedden, de a piaccsarnokon kívül

| gazdaság, hírek, önkormányzat |