A Lelki Egészségfejlesztési Központ szervezésében, Dr. Kádár Annamária A mese gyógyító ereje címmel tartott előadást Tapolcán, február utolsó péntekén.

 

Dr. Kádár Annamária tartott előadást pénteken Tapolcán, a Tamásiban /Fotó: Májer Edit/


 

Nagy érdeklődés és telt ház fogadta a neves pszichológust, trénert a Tamási Áron Művelődési Központ színháztermében. Magvas Zoltán, a rendezvényt szervező Lelki Egészségfejlesztési Központ szakmai vezetője köszöntötte a résztvevőket és szólította színpadra az ismert és elismert trénert.

 

Magvas Zoltán szakmai vezető elmondta, ez volt az utolsó állomása a LEK előadás sorozatának. /Fotó: Májer Edit/


 

A neves pszichológus közvetlen, humoros előadói stílusával hamar megragadta a közönség érdeklődését. /Fotó: Májer Edit/


 

A bő egy órás előadás alatt Annamária teljesen ráhangolódott a hallgatóságra: végig fenntartotta az érdeklődést, kapcsolatot anekdotáival, családi történeteivel. Az est különlegessége is ebben rejlett – nem korlátozta le mondanivalóját egy területre, nem csak egy témát járt körül, hanem közvetlen, sokszor humoros, a hétköznapi ember számára is érthető és befogadható módon adta át tudása és tapasztalatai legjavát számos rövid történeten keresztül.

 

Gyakran idézte fel családi történeteit, emlékeit. Könyveire is többször utalt. /Fotó: Májer Edit/


 

Az előadás középpontjában a mese, a családi történetek, illetve ezek mesélésének, rendszeres felelevenítésének jótékony és gyógyító hatásai álltak. Kifejtette mindez miért elengedhetetlen ahhoz, hogy a mai világban és társadalomban egészséges gyermekek nevelődhessenek. Külön fejezetet szentelt mondanivalójában arra, hogyan nyilvánul meg a gyermekek érzelmi és lelki fejlődésében az, ha a mesét hallgatják, és saját képzeletükre bízzák annak vizuális életre keltését, megformálását, nem pedig külsőleg, például a televízióból fogadják azt be. Az előadó szívesen osztotta meg saját tapasztalásait gyermekeinek nevelése kapcsán, több hasznos tippel is ellátta a gyakorló, vagy épp leendő szülőket. Könnyed, közvetlen előadói stílusával hamar megnyerte a hallgatósága tetszését, mely sokszor kollektív nevetésben nyilvánult meg, egy –egy humoros sztori kapcsán. Az előadás végén sikerült a közönségben lakozó belső gyermeket is megszólítania egy közös, tapsolós mondókajátékkal. Az est végén lehetőség volt Annamária könyveit megvásárolni, az író pedig szívesen dedikálta azokat. /Májer Edit/

 

Még az előadás vége előtt megtapsoltatta a közönséget egy mondókajátékkal. /Fotó: Májer Edit/


 

Az előadás végén könyvvásárlásra is volt lehetőség. /Fotó: Májer Edit/


 

A mese kulcsfontosságú – Dr. Kádár Annamária Tapolcán

| egészségügy, hírek, kultúra, oktatás |