Idén a korábbiaknál is színvonalasabb műsorral szeretné meglepni a publikumot a Wass Albert Könyvtár és Múzeum. “A víz szalad, a kő marad” címmel rendezik meg a hagyományos Wass Albert zenés, táncos, irodalmi emlékestet kedden.

 

Kép a tavalyi telt házas Wass Albert emlékestről. A szervezők idén is egy nagyszabású előadással készülnek. /Fotó: Archív: Kiss Balázs/

 

Ezúttal 2020. február 18-án, kedden, 18 órai kezdettel várnak mindenkit a száműzött erdélyi irodalmár szellemiségét őrző estjükre a Tamási Áron Művelődési Központ színháztermébe. A Wass Albert esteket 2009-ben láthatta először a közönség, akkoriban egy szűk baráti társaság kezdeményezéseként. Ma már közel félszáz fős stáb dolgozik azon, hogy az író életét, és a hazaszeretettől fűtött szellemi hagyatékát egy évente megrendezett nagyszabású, színes, táncos, zenés műsorban dolgozza fel.

 

A Batsányi Táncegyüttes próbáján. A hölgyek az előadásra gyakorolnak. /Fotó: Tapolcai Média/

 

Ahogy a megelőző években, úgy idén is Bertalan Csaba állította össze az est forgatókönyvét. A műsor közreműködői hagyományosan a Batsányi Táncegyüttes, valamint a Rock – Inger zenekar lesznek. Az utóbbi az előadást azzal is különlegessé varázsolja majd, hogy a zenei betétekben elhangzó verseket, természetesen Wass Albert költeményeit, saját megzenésítésben adják elő, ezúttal vendégzenészekkel és az elmaradhatatlan gyermekkórussal kiegészülve.

A Rock – Inger adja a zenekari alapot. Több vendégzenésszel is kiegészülnek az előadásra. /Fotók: Tapolcai Média/

 

A közreműködő gyermekkórus tagjai a zenekarral próbálnak. /Fotó: Tapolcai Média/

 

A prózai művek előadására viszont továbbra is a korábbi évekből már jól ismert szereplők vállalkoznak. Dr. Décsey Sándor, a könyvtár megbízott igazgatójától megtudtuk, hogy az idei irodalmi est az első eseménye annak a két éven keresztül zajló rendezvénysorozatnak, amit pályázati támogatásból valósítanak meg.

Több prózai, irodalmi rész alatt is lesz zenei aláfestés. /Fotók: Tapolcai Média/

 

– Nagy örömömre szolgál, hogy immár évek óta mi adhatjuk az intézményi hátteret ehhez az évtizedes múlttal rendelkező, mindig magas színvonalú kulturális eseményhez. A szereplők, a rendező és a forgatókönyvíró ismeretében bátran ki merem jelenteni, hogy idén remek élményben lesz része mindenkinek, aki ellátogat a programra – ajánlja az idei Wass Albert műsort a közönség figyelmébe a könyvtárigazgató.

A Tapolcai Városi Televízió Programajánló magazinműsorában (20:34 perctől) egy ajánlót tekinthet meg a készülő előadásról.

Részletes információk, képek a próbákról a Facebook eseményben.

Idén is megrendezik a Wass Albert emlékestet. Kedden lesz az előadás

| hírek, közélet, kultúra |