Éves tanácskozásra hívták össze a napokban a járás gyermekvédelemben  érintett  szociális-, bölcsödei-, óvodai-, iskolai szakembereit, jelzőrendszeri tagjait.  A szakmai rendezvényt kedden tartották a tapolcai polgármesteri hivatal udvari tanácstermében.

 

 

 

A résztvevőket Bögös Rita Zsuzsanna, a helyi Szociális és Egészségügyi Alapellátási Intézet Család és Gyermekjóléti Központjának intézményegység- vezetője köszöntötte. Hangsúlyozta, a gyermekjóléti szolgálatok fennállásuk óta szerveznek éves szakmai tanácskozást, ezek célja, hogy a jelzőrendszeri hálózat tagjainak tájékoztatói alapján, bemutassák a települések gyermekvédelmi helyzetét, meghatározzák a fejlesztési irányokat, alkalmat adjanak a szakembereknek az információcserére, rámutassanak erőforrásaik hatékony kihasználásának lehetőségeire. A helyi észlelő és jelzőrendszer 2019. évi működésről szóló beszámolót, majd a Család és Gyermekjóléti Szolgálat, illetve Központ beszámolóját is meghallgatták a jelenlévők. Elhangzott, a munkatársak az idei tanévtől már teljes személyi állománnyal tudták megkezdeni az óvodai, iskolai segítés feladatait.

 

 

Az év során  összegyűlt helyi tapasztalatok alapján, a jövőben számos kihívással néznek szembe a  gyermekvédelemben érdekelt szakemberek: növekvő számban gondoznak családokat igazolatlan iskolai mulasztás miatt, miközben a gyermekek és a szülők motiválása rendkívül időigényes és nehéz feladat. A gyermekközpontú és nem problémaközpontú esetmenedzseléssel a probléma komplex, szakterületek összefogásával megvalósuló megoldásaira szeretne a szakma még nagyobb hangsúlyt fektetni a jövőben. Feladataik közé sorolták a felelős szülői szerep kialakítását, alapvető, illetve konzervatív értékek közvetítését a gyermekek irányába, prevenciós programok indítását, továbbá olyan szakmai képzéseken való részvételt, amely segíthet például a pszichiátriai betegek kezelésében.

 

Vajda Zsolt: a jelzőrendszer tagjainak két havonta illik találkozni, értékelni és évente egyszer beszámolni munkájukról   Fotók: TVT


 

A tanácskozásnak  vendég előadója is volt Vajda Zsolt szociális munkás-szociálpolitikus személyében, aki a Tapolcai Média kérdésére elmondta, hogy a bölcsődék, óvodák, iskolák kötelesek a gyermekjóléti szolgálat felé jelenteni minden olyan esetet, ami túlmutat saját kompetenciáikon. A szolgálat pedig a családgondozás keretein belül, szakemberek bevonásával segít a felmerült nevelési-, szociális-, családi problémák megoldásában. A szakember hangsúlyozta, a jelzőrendszer tagjainak két havonta illik találkozni, értékelni és évente egyszer beszámolni munkájukról, hasznosítható  tapasztalataikról. /tl/

 

Gyermekvédelmi ügyekben tanácskoztak

| egészségügy, hírek, szociális szféra |