A két tapolcai szlalom versenyző, Lovász Róbert és Szollár Norbert több versenysorozatban is indult az idei szezonban. A díjkiosztókon többször is dobogóra állhattak.

 

Róbert (balra) és Norbert verseny közben. /Fotók: Szijártó Imre/


 

Mindketten elindultak a Dunántúli Szlalom Kupa bajnokságban, ahol kategóriájukban az első helyen végeztek, abszolútban Róbert a dobogó első, míg Norbert a dobogó második fokára állhatott az év végi ünnepélyes díjkiosztón.

 

A DSZK díjkiosztója. Abszolút kategóriában Lovász Róbert a dobogó első, míg Szollár Norbert a dobogó második fokán. /Fotó: Facebook/


 

A Bakonyszentlászló Kupán szintén mindketten megmérették magukat. Kategóriájában Róbert az első, míg Norbert a második helyre küzdötte fel magát. Abszolútban előbbi versenyző a dobogó második, míg utóbbi versenyző a harmadik fokán zárt. Norbert idén a Wild Dogs Szlalom Bajnokságban is megmérette magát, ahol kategóriájában és abszolútban is mindenkit maga mögé szorított. Róbert az Országos Szlalom Bajnokságban is versenyzett, ahol kategóriájában és abszolútban is egyaránt az ötödik helyen végzett. /Májer Edit/

 

Róbert verseny közben.


 

 

Norbert idei trófeái. /Fotó: Szollár Norbert/


 

A két versenyzővel nyáron készített a Tapolca TV interjút a sportágról, a versenyekről és tervekről. A Sportmagazinban IDE KATTINTVA visszanézhető a műsor.

Az interjúból készített írásos anyagot IDE KATTINTVA olvashatják.

 

Remek eredményeket hoztak a szlalom versenyzők

| hírek, sport |