Javában folynak a próbák a Tapolcai Musical Színpadnál. Az Én és a kisöcsém című zenés vígjátékot tekinthetik meg az érdeklődők november végén a Tamási Áron Művelődési Központban.

 

Egy újabb előadással örvendezteti meg a közönséget a Tapolcai Musical Színpad. Színpadon ezúttal az Én és a kisöcsém. A szereplőgárda egy része Halápiné Kálmán Katalin (középen lent) rendezővel. /Fotó: Májer Edit/

Egy újabb színpadi produkcióval, ezúttal is egy zenés vígjátékkal készül a Halápiné Kálmán Katalin vezette Tapolcai Musical Színpad. A darab, történetét tekintve egy utazás köré épül, melyben a szerelemé, a vágyaké, és az ábrándozásé a főszerep, és ahol senki és semmi nem az, aminek látszik.

 

A darab középpontjában a szerelem, a vágyak és az ábrándozás. /Fotó: Májer Edit/

 

A két felvonásos előadást már előzetesen is nagy érdeklődés övezte, hiszen a november 22-re, illetve 23-a meghirdetett esti bemutatóra már minden jegy előzetesen elkelt. A szervezők így egy plusz előadást iktattak be november 24-én, vasárnap 18.00 órára. Erre az előadásra is van lehetőség az előzetes jegyváltásra a Tamásiban. 25-én, hétfőn a színházbérletesek tekinthetik meg a produkciót.

 

A szereplők próbálnak, a siker rajtuk nem fog múlni. /Fotó: Májer Edit/

 

Halápiné Kálmán Katalintól, a darab rendezőjétől megtudtuk, ez a huszonegyedik zenés darab, amit színpadra visznek, ami azért is különleges, mivel eddig még nem szerepelt operett a repertoárjukban. Tizenöt szereplő, énekesek és táncosok fogják színre vinni az Eisemann Mihály zenés betéteivel feledhetetlenné tett produkciót. /Májer Edit/

 

Rendkívüli bonyodalmakra és sok nevetésre számíthat a közönség. /Fotó: Májer Edit/

 

Zenés vígjátékkal készül a Tapolcai Musical Színpad

| hírek, közélet, kultúra |