A helyi Egészségfejlesztési Iroda „Amiről félve beszélünk” címmel ingyenes előadássorozatot indított, amelynek első állomása a november 6-án volt, a Tapolca Városi Moziban.

 

dr. Kiss Attila urológus főorvos

Bár napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kap az egészségünkre, szervezetünkre való odafigyelés, akár a mozgás, akár a táplálkozás terén, sajnos gyakran halljuk, hogy ez sem elég, hiszen rengetegen halnak meg idő előtt, ország-, Európa-, világszerte különböző betegségekben. Ezek nagy részét a daganatos megbetegedések teszik ki, ezért az ősz folyamán világszerte kampányolnak: az október a mellrákellenes küzdelemről szól, míg a november az a hónap, amikor a férfiak szűrővizsgálatainak fontosságára hívják fel a figyelmet. Ehhez csatlakozott Tapolca is, az októberi sétával, valamint több novemberi előadással. November 6-án először Magvas Zoltán, a LEK szakmai vezetőjét hallhatták az érdeklődők, aki a pszichoszomatikus megbetegedésekről beszélt. Őt követte dr. Kiss Attila urológus főorvos Férfi egészség 40 év felett az urológus szemével című előadásával. A főorvos a veszprémi kórházból érkezett, de nem ismeretlen számára városunk, ugyanis 25 éve Tapolcán rendel hetente egy napot. Úgy véli, a kor előrehaladtával a tapasztalatok ahogy nőnek, a képességek úgy csökkennek, ami a férfi egészséget illeti. Egyre inkább fordulnak elő például daganatos betegségek, mint a vese-, here-, prosztatadaganat. Hogy melyek azok a tényezők, amelyek befolyásolják az említett betegségek kialakulását? A dohányzás, túlzott alkoholfogyasztás, a negatív környezet, az elhízás sajnos mind növeli a kockázatot. Tehát gondolhatnánk, hogy nincs más dolgunk, mint egészségesen élni, ám ez nem mindig elég, a doktor úr kihangsúlyozta a szűrések fontosságát. Előadása második felében a prosztatadaganatról hallhattunk részletesebben, ahol elhangzott, hogy Európában jelenleg 2 millió férfit kezelnek ezzel a betegséggel, és évente 9 milliárd eurót költenek rá. Megtudtuk, hogy lassan fejlődik ki, és alattomos módon sokáig nem okoz tüneteket. 50 éves kor felett évente egy urológiai vizsgálaton való részvételt javasol. A férfi nézőközönség távozott, majd dr. Csonkáné dr. Buti Zsuzsanna radiológus főorvos beszélt a Mammográfia, emlőszűrés fontosságáról.

 

dr. Csonkáné dr. Buti Zsuzsanna radiológus főorvos

Sajnos a mellrák a leggyakoribb daganat a nőknél, amely olykor igen agresszív tud lenni, de, ha időben észrevesszük, a gyógyulási esélyeket nagy mértékben tudjuk növelni. A főorvosasszony nem tudományos előadásra törekedett, inkább praktikus tanácsokat adott hallgatóinak. Felhívta a figyelmet az önvizsgálatra, arra, hogy járjunk évi-, kétévi rendszerességgel szűrésekre. Ám nem csak tanácsokat, kéréseket is fogalmazott. Kérte, senki ne menjen vizsgálatra beutaló nélkül, ám, ha valaki kér időpontot, mindenképp menjen el, vagy mondja le, hiszen mások elől veszi el a lehetőséget. Az előadássorozat következő állomása november 13-án, szerdán lesz, amikor Dr. Fekete Mihály szülész-nőgyógyász szakorvos beszél majd az emlődaganat megelőzéséről, önvizsgálatról, a szűrések fontosságáról, délelőtt 9 órától a moziban.

 

Mit tehetünk? – Éljünk egészségesebben, járjunk szűrésekre!

| Egészségügy, Hírek |